Hétfőn kora reggel az ország több pontján kisebb-nagyobb havazás fordult elő. Volt, ahol sűrű, nagy pelyhekben hullott a hó hajnalban, és vékony hólepel borította be a tájat - írta Facebook-oldalán az Időkép, amely térképen is mutatja a csapadék aktuális helyzetét.
Hétfőn is maradnak a felhők, több helyen pára, köd is képződhet, mely néhol délután is megmaradhat. Kisebb havazás, hószállingózás előfordulhat, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Gyenge lesz a délies légmozgás. Hajnalban 0, napközben 2 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő délután egyre több helyen szakadozhat a felhőzet.
Kedd hajnalban délnyugat felől egyre több helyen alakulhat ki vegyes halmazállapotú csapadék. Északon és a középső tájakon havazásra készülhetünk, míg délen eső, havas eső, ónos eső egyaránt előfordulhat. Délután a havazás egyre inkább északra, északkeletre korlátozódik és este már túlnyomóan esőre, helyenként ónos esőre van kilátás. A keleti és az északkeleti tájak kivételével sokfelé megélénkül, az ország északnyugati harmadán több helyen megerősödik a délkeleti szél. Reggel országszerte fagyni fog, -8, 0 fok várható. Kora délután pedig -1 és +8 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
Szerdán az erősen felhős, borult időben többfelé várható eső, zápor, északon kezdetben ónos eső is. Délután is legfeljebb délkeleten szakadozhat fel a felhőzet. A Dunántúlon északi felén a keleti, délen a déli, délkeleti szelet élénk, kezdetben délkeleten erős lökések kísérhetik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a maximumok 1 és 13 fok között alakulhatnak. Az Északi-középhegységben mérhetjük a legalacsonyabb, délen, délkeleten pedig a legmagasabb értékeket.
Csütörtökön eleinte több helyen, főként az északi, északnyugati tájakon fordulhat elő eső, zápor, de délután dél, délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Délen élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délies szelet. Ismét nagy lesz a kontraszt az északi és déli tájak között, délen 10-14, északon, északkeleten 3-7 fok között alakulhat csúcshőmérséklet - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Már nem több turista kell, hanem gazdagabb
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek