Az új légitársaság charterjáratokat indít Kijevből, Harkivból, Lembergből (Lviv) és Odesszából 16 városba, elsősorban az ukrán állampolgárok által leginkább kedvelt üdülőhelyekre: egyebek közt a törökországi Antalyába, a spanyolországi Barcelonába és Santa Cruz de Tenerifébe, az egyiptomi Sarm es-Sejkbe, az olaszországi Riminibe, a bulgáriai Burgaszba és Várnába és az Egyesült Arab Emírségekben lévő Dubajba.
Május végétől állandó belföldi járatokat indítanak Kijev-Odessza, Harkiv-Odessza és Lviv-Odessza között.
Jevhen Hajnackij, az új légitársaság vezérigazgatója közölte, hogy a Kijev-Odessza közötti járatra, egy irányba szóló jegyek már 499 hrivnya, azaz kevesebb mint 4900 forintos áron is kaphatók lesznek. Közölte, hogy a tervek szerint jövő márciusban kezdik árusítani az első repülőjegyeket.
Ukrajna legnagyobb külföldi és belföldi utasszállító légitársasága, az Aerosvit 2013 elején hivatalosan csődöt jelentetett, és az 1994 óta működő társaság megszűnt. Azóta a MAU (Ukrán Nemzetközi Légitársaság) az egyetlen utasszállító légi közlekedési vállalata az országnak. A cég 1992 óta működik, belföldi járatai mellett a világ 38 országába szállít utasokat. (Váratlan fejlemény: újabb légitársaság szűnik meg)
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező