A szervezeteket sokkolták az ukrán események, és bíznak a békés rendezésben.
A csütörtök esti ülésükön azonban úgy látták, hogy jelen körülmények között nem tudják megrendezni az orosz nagydíjat, amely 2022 szeptember 23. és 25. között lett volna.
— F1 Media (@F1Media) February 25, 2022
Tegnap a négyszeres bajnok Sebastian Vettel mondta, hogy megtagadná a részvételt az oroszországi versenyen. Csatlakozott hozzá a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is, aki nem tudta elképzelni, hogy a jelen helyzetben hogyan utazhatnának Oroszországba.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet