Számos – a Twitter San Fransiscó-i irodájában használt – eszközt aukcióra bocsátottak a héten, elkelt például egy luxus hússzeletelő is – írja a Business Insider. Érdekesség, hogy ezt az irodai konyhákban legkevésbé sem szokványos gépet a legjobb éttermekben szokták használni, a kiskereskedelmi ára 16 ezer dollár (több mint 5,8 millió forint).
Kalapács alá került egy nagy Twitter-logó is, a kék madár 100 ezer dollárt hozott a konyhára. Ezen kívül értékesítettek tárgyalóasztalt, kávéfőző gépet, konferenciahívásra tervezett, kihangosítós telefonokat. Egyes tárgyakat a kiskereskedelmi áruk feletti összegért tudtak értékesíteni, egy Herman Miller-tervezte székért például 1400 dollárt kaptak, miközben a kiskereskedelmi ára 1195 dollár.
Azóta, hogy Elon Musk tavaly októberben 44 milliárd dollárért felvásárolta a céget, nagy változások voltak a Twitternél. Az új tulajdonos több alkalommal is jelezte, egészségesebb mederbe kell terelni anyagi szempontból a vállalat működését.
Sajtóinformációk szerint érkezése után Musk legelső kérése az volt a menedzsmenthez, hogy találják ki, miként spórolhatnak meg évi 1 milliárd dollárt az infrastrukturális kiadások csökkentése révén. November elején aztán jelentős létszámcsökkentésbe fogtak, és a megmaradt munkavállalók is ultimátumot kaptak.
A héten zajló aukciót intéző Heritage Global Partners egyébként tagadta, hogy a kiárusításra a Twitter pénzügyi helyzete miatt lett volna szükség.
Ha valaki komolyan elhiszi, hogy a néhány számítógép és szék eladásából pénzhegyet lehet építeni, az egy idióta
– mondta a Heritage szóvivője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)