John Donahoe, az eBay elnök-vezérigazgatója szerint változik az iparági környezet és mindkét vállalatnak különböző lehetőségei és kihívásai vannak. Az eBay vezetősége alaposan áttekintette stratégiai helyzetüket, és megállapították, hogy 2015 után üzleti szempontból egyértelműen kedvezőtlenebbé válik a két cég közös működése.
Az eBay szerint a szétválás a legjobb módja mindkét vállalat esetében a további növekedésnek és a részvényesi vagyon gyarapításának. A PayPal már 203 piacon érhető el világszerte és 2014-ben várhatóan 1 milliárd mobil tranzakciót bonyolítanak le rendszerében.
Az eBay és a PayPal szétválása előreláthatólag 2015 második felében fejeződik be, a folyamatot John Donahoe vezényli le, de utána egyik vállalatnál sem lesz vezető, legfeljebb igazgatósági tag valamelyiknél.
A PayPal elnökévé nevezték ki azonnali hatállyal Dan Schulmant, aki eddig az American Expressnél dolgozott. A PayPal függetlenedése után ő lesz a vezérigazgató. John Donahoe helyét Devin Wenig veszi át az új eBay élén, aki jelenleg az eBay Marketplaces üzletág elnöke.
A szétválásról szóló hír megjelenése után az eBay részvényárfolyama 11 százalékkal erősödött a tőzsdén kívüli forgalomban, elérve az 58,60 dollárt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin