A dél-koreai elektronikai konszern pénteken előzetes adatként azt közölte, hogy a december végével záródott három hónapban az adózott eredménye 9 ezer milliárd won (8,24 milliárd dollár) lett, 26 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Szakértők is nagyjából azonos, 9100 milliárd won nyereséggel számoltak.
A Samsung profitja a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve ugyanakkor 27 százalékkal visszaesett amiatt, hogy csökkent az okostelefonok eladása és mert erősödött a won a dollárral szemben.
A világ vezető chip- és okostelefon-gyártója 61 ezer milliárd won negyedéves forgalmat bonyolított, ami 1,9 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.
A Samsung január végén ismertet részletes adatokat a negyedévről és ekkor hozza nyilvánosságra a múlt év egészével kapcsolatos számokat is - írta az MTI.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező