Szerdán már nem szállt fel a Ryanair Budapest-Barcelona járata, ahogy a csütörtöki sem fog felszállni két Budapest-Brüsszel útvonalon közlekedő repülővel egyetemben, mert a légitársaság legnagyobb sztrájkja van folyamatban. Leginkább a légiutaskísérők várnak béremelést és a munkakörülményeik javítását. A sztrájkkal a Napi.hu ebben a cikkben foglalkozott részletesen.
Azok az utasok, akik a munkabeszüntetés miatti járatbeszüntetések okán nem jutnak el úticéljukra több módon érvényesíthetik jogaikat a céggel szemben. A sztrájk kártérítésre nem, de kárenyhítésre már kötelezi a légitársaságot. "Ez azt jelenti, hogy biztosítania kell alternatív járatot, szállást, étkezést és transzfert is. Ha a felkínált járat nem felel meg az utasnak, a jegyárat vissza kell fizetnie" - közölte Bolyó Anikó a légi utasok érdekérvényesítésével foglalkozó Flight Refund ügyvezetője a Világgazdaságnak.
Ha azonban a fennakadás a légitársaságnak róható fel, megnyílik az út egy 250-600 euró közötti kártérítésre. Az összeg a távolság alapján változik: 1500 kilométer alatt 250 euró, 3500 kilométerig 400 euró, afelett pedig 600 euró. Nem kevés pénzről van szó, és az uniós statisztika azt mutatja, hogy az indokolt esetek alig két százalékában fizetnek a cégek az utasoknak.
Kártérítés akkor róható fel, ha a hiba, késés, járattörlés a légitársaság miatt következik be.
A fotó forrása: Pexels/Marc. L.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező