A Kia vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzeme 2014-ben már második éve működik teljes kapacitással, s az idén november végéig több mint 450 ezer autómotort is gyártottak. Az észak szlovákiai autógyárban 2012-ben 292 ezer, tavaly pedig 313 ezer gépkocsit gyártottak. A gyár képviselőinek tervei szerint az idén is sikerül rekordot dönteniük, s az üzem fennállása óta a legtöbb autót ebben az évben készítik el. Ha ez sikerül, akkor a gyárnak a 8 évvel ezelőtti létrejötte óta folyamatosan növelik a gyártást.
A vállalat legnagyobb felvevő piaca november végéig az idén is Oroszország maradt, a legyártott gépkocsik 18 százalékát ott értékesítették. A Szlovákiában készült Kia gépkocsik második legjelentősebb piaca ismét Nagy Britannia volt, a gyártás 13 százaléka került eladásra a szigetországban, a harmadik helyet pedig, ugyancsak a tavalyihoz hasonlóan, ezúttal is Németország (9 százalék) foglalta el.
A Kia Motors Slovakia vágtapolcai gyártóüzemének 2006-os beindítása óta az üzemben összesen már több mint egymillió kilencszázezer gépkocsi készült el. Ugyanebben az időszakban a szlovákiai Kia több mint két és fél millió gépkocsi motort is gyártott.
A Kia Motors Slovakia, a Kia Motors Corporation első és jelenleg egyedüli európai gyártóüzeme, Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat 3800 alkalmazottat foglalkoztat, amivel az egyik legnagyobb munkáltatónak számít Szlovákiában.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni