A vállalat részvényei, amely csütörtökön új vezérigazgatót is kinevezett, 2,7 százalékkal 143,28 dollárra emelkedtek, miután a negyedik negyedéves eredményei felülmúlták a becsléseket. A világjárványok okozta zavarok miatt megnövekedett szállítási és nyersanyagköltségek a pálmaolajtól a műanyagig sok fogyasztási cikkeket gyártó céget áremelésre kényszerítettek, köztük a P&G-t, amely az év elején drágított a feltörekvő piacokon.
A vállalat idén 100 millió dollárral magasabb szállítási számlára is számít, főként az Egyesült Államokban, ahol a sofőrhiány okoz fennakadásokat. Az USA-ban a fogyasztói kiadások a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek júniusban, részben a magasabb árak miatt, az éves infláció pedig tovább gyorsult a Federal Reserve 2 százalékos célértéke fölé - írja a Reuters.
A P&G arra számít, hogy az idén nagyjából 1,9 milliárd dolláros adózás utáni veszteséget okozhatnak az inputköltségek, amit az értékesítés növekedésével, a vállalaton belüli költségcsökkentésekkel és további áremelésekkel kíván ellensúlyozni. A Magyarországon is jelenlévő cég pelenkákat, háztartási tisztítószereket, tisztasági betéteket is árul, olyan márkák tartoznak hozzá, mint a Pampers, az Always vagy az Ariel.
Csütörtökön a vállalat közölte, hogy David Taylor novemberben lemond vezérigazgatói tisztségéről, és átadja az irányítást a vállalat veteránjának, Jon Moellernek. Moeller, a vállalat jelenlegi operatív igazgatója pénteken azt mondta, hogy jelenleg nem számít nagyobb stratégiai változásokra az átvételt követően.
A Procter & Gamble előrejelzése szerint a 2022-es pénzügyi évre az egy részvényre jutó alapnyereség 3-6 százalékkal, 5,82 és 6,00 dollár közé emelkedik, ami a Refinitiv IBES adatai szerint az elemzők által várt 5,90 dollár feletti középérték. A vállalat arra számít, hogy az egész éves nettó árbevétel 2-4 százalékkal emelkedik.
Legolvasottabb
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Királycsináló lehet a Mi Hazánk – ha ezek a feltételek teljesülnek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket