Állami kézbe kerül az egyik kisebb görög pénzintézet, a Proton Bank - jelentette a Reuters. Az athéni pénzügyminisztérium a jegybank kérésére hozzájárult ahhoz, hogy a bank helyzetét az ország pénzügyi stabilitási alapjának (FSF) felhasználásával rendezzék. Az FSF-et az országnak nyújtott EU-IMF segítség részeként 10 milliárd euró tőkével hozták létre, azzal a céllal, hogy újratőkésítse azokat a pénzintézeteket, amelyek képtelenek forráshoz jutni a piacról. A második görög csomag részeként forrásait 30 milliárd euróra emelik. Az alapot most használják fel először.
A jegybank közleménye szerint a Protont két részre bontják. Egyik utódjába, amely megtartja a pénzintézet nevét, a jó eszközök, továbbá a betétek kerülnek, a másik úgynevezett rossz bankként megörökli a kétes kinnlevőségeket. A "jó bank" egyedüli részvényese az FSF lesz, amely feltőkésíti, mégpedig úgy, hogy tőkemegfelelési mutatója jóval meghaladja az előírtat - a pénzügyminiszter szerint 10,6 százalék lesz. Az új Proton a jegybank segítségével juthat friss forrásokhoz.
Pénzmosoda volt a bank?
A régi Proton Bank működési engedélyét visszavonják, szervezetét felszámolják, az eljárás során befolyó pénzből a hitelezőket igyekeznek kártalanítani, a részvények utolsók a kedvezményezettek sorában. A pénzintézet piaci értéke egyébként 11 milliárd euró volt, eszközei az első negyedév végén 3,8 milliárd eurót érték. A bank 31 fiókot üzemeltetett Görögországban.
A Proton a nyáron került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy a jegybank vizsgálatot indított ellene pénzmosás gyanújával, amelyben érintett a pénzintézet fő részvényese is. Utóbbi Lavrentisz Lavrentiadisz üzletember, aki márciusban 20-ról 15 százalékra csökkentette részesedését. Egy neve elhallgatását kérő bankár azt mondta a Reutersenk, hogy a Proton összeomlásának nincs köze az ország adósságválságához, saját üzleti tevékenysége vezetett a csődhöz.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek