A két svájci székhelyű csoport részvényesei már korábban rábólintottak a részvénycsere formájában megvalósuló ügyletre, amelynek értéke 30 milliárd dollár. A Glencore 3 saját részvényt ad egy Xstrata-papírért.
A bizottság azt a feltételt szabta a Glencore-nak, hogy szüntesse meg kizárólagos kereskedelmi szerződését a világ elsőszámú horganytermelőjének számító Nyrstar céggel, és adja el a társaságban meglévő közel 8 százalékos részesedését. Ez a bizottság állásfoglalása szerint biztosítja, hogy megmaradjon a verseny az európai horganypiacon.
A fúzió révén világviszonylatban első ízben jön létre egy teljesen integrált nyersanyagipari csoport, amelynek tevékenysége a bányászatra, a kereskedelemre, a raktározásra és a szállításra egyaránt kiterjed. A Glencore Xstrata egyes források szerint a világ harmadik, mások szerint negyedik legnagyobb bányaipari csoportja lesz.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy