Az amerikai pénzforgalmi technológiai konszern szerdán közölte, hogy a harmadik negyedévben nettó nyeresége elérte a 2,14 milliárd dollárt, 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az egy részvényre jutó eredmény 90 cent volt, míg a Thomson/Reuters által megkérdezett elemzők csak 85 centre számítottak.
A világ legnagyobb fizetési hálózatának működési bevétele az amerikai gazdasági aktivitás kétharmadát adó személyi fogyasztás folyamatos élénkségének köszönhetően 14 százalékkal 4,86 milliárd dollárra emelkedett. Az eredményben az is szerepet játszott, hogy a Visa Inc. a múlt év közepén megvásárolta a Visa Europe Ltd. céget. A működési költségek alig változtak, 1,64 milliárd dollárt tettek ki.
Kapcsolódó
A Visa kártyákkal lebonyolított fizetések összege 9,8 százalékkal 1,93 ezer milliárd dollárra emelkedett, ennek 43 százaléka az Egyesült Államokra jutott.
A Visa-részvény árfolyama az idén 37,6 százalékkal emelkedett.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek