A lap az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a Sprint jelenleg az akvizíció versenyjogi vonzatait vizsgálja és a jövő év első felében állna elő felvásárlási ajánlatával. Az ügylet értékét 20 milliárd dollárra becsülik.
A Deutsche Telekom 70 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a T-Mobile US mobilszolgáltatóban és 2011-ben sikertelenül próbált megválni tőle.
Az amerikai versenyhivatal jóváhagyását azonban semmi nem garantálja. A hivatal éberen őrködik afelett, hogy versenykorlátozó intézkedésekkel ne lehessen megemelni az amerikai fogyasztók díjtételeit és ebben éppen az olyan kisebb piaci szereplők, mint a T-Mobile kreatív díjpolitikájára hárul a kulcsszerep. Ezért is akadályozta meg a hivatal a T-Mobile US eladását az AT&T távközlési konszernnek.
A Sprint és a T-Mobile US egyesülése a piac nagyságrendben harmadik és negyedik szereplőjét vonná össze egy 53 milliós ügyfélbázissal rendelkező társaságba, de még ez is elmaradna a Verizon Wireless 95 milliós és az AT&T 72 milliós előfizetői bázisától. A Sprint és a T-Mobile US egyaránt arra panaszkodik, hogy túl kicsi ahhoz, hogy felvegye a versenyt a két óriással.
A Sprint 80 százalékos tulajdonrésze az idén került 20 milliárd dollárért a japán Softbank mobiltelefon szolgáltató tulajdonosa, a Masayoshi Son birtokába.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás