Az idei évhez hasonlóan jövőre is 2 milliárd euró (2,2 milliárd dollár) értékű részvényvisszavásárlást tervez a Deutsche Telekom. Európa legnagyobb távközlési szolgáltatója emellett a tavalyi 77 centet megemelve részvényenként 90 centes osztalékot javasol a 2024-es pénzügyi évre. A következő három évben a mesterséges intelligenciára támaszkodva hatékonyabbá kívánja tenni ügyfélszolgálatát is - számolt be a cég terveiről a Bloomberg.
A Deutsche Telekom jobban teljesít az európai versenytársaknál. Ez főként a T-Mobile előfizetők növekvő számának köszönhető, a vállalat ugyanis a mobilszolgáltatóban többségi részesedéssel rendelkezik. Az ebből származó nyereségét pedig az amerikai telefonszolgáltatóban lévő részesedésének további növelésére, vagy részvények visszavásárlására kívánja fordítani.
„Az elmúlt években stratégiánknak köszönhetően vitathatatlanul mi lettünk Európa első számú szolgáltatója. Szinte minden célunkat elértük, sőt túlteljesítettük, és mostanra többet érünk, mint a kontinensen lévő összes versenytársunk együttvéve”
- jelentette ki Tim Höttges vezérigazgató.
Terveikről szólva azt is megemlítette, hogy több mesterséges intelligenciára épülő eszközt kívánnak alkalmazni az ügyfélszolgálati tevékenységükben. Egy alkalmazáson vagy egy AI-támogatott messenger szolgáltatáson keresztül önkiszolgáló programokkal szeretnék csökkenti a hívásforgalmat.
A vállalat átlagosan évi 4-6 százalékos eredménynövekedést vár a következő években. Az idei évre 6 százalék körüli korrigált növekedést prognosztizáltak.
A Deutsche Telekom részvényei egyre erősebbek, az idén eddig mintegy 23 százalékkal emelkedtek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak