A napilap a vállalati beszámolók összevetése alapján elvégzett vizsgálatában kimutatta, hogy tavaly több mint kétszer annyi amerikai vállalat adott ki figyelmeztetést a részvényeseknek a magasabb adóterhek kockázatáról, mint egy évvel korábban. Annak a 136 amerikai vállalatnak, amelyik ilyen figyelmeztetést küldött részvényeseinek, csaknem a 20 százaléka technológiai cég, köztük például a LinkedIn és a Yahoo, de hasonló hatásokra hívta fel a részvényesek figyelmét számos gyógyszeripari, biztosítási és alapkezelő vállalatcsoport is.
Azok az adózási struktúrák, amelyeket a vállalatok a részvényesek befektetési megtérüléseinek maximalizálására alkalmaztak eddig, egyre inkább kockázattá válnak, mivel az egyes kormányok elkezdték bezárni a kiskapukat, egyrészt a költségvetési bevételek növelése végett, másrészt az "agresszív adóelkerülési módszerek" miatt egyre fokozódó lakossági dühre adott válaszként. A közfelháborodás elsődleges célpontja a technológiai szektor, miután viták robbantak ki a Google és a Facebook által Európában fizetett alacsony adók körül.
A lap idézi a fejlett ipari térség Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetének (OECD) becslését, amely szerint évente akár 240 milliárd dollár adóbevétel-kiesést is okozhatnak a szervezet tagországaiban a vállalatok adóelkerülési módszerei, például az, hogy az eredményeket adóparadicsomokban bejegyzett érdekeltségek elszámolásaiban tüntetik fel. A Financial Times elemzése szerint csak a brit vállalati szektorban várhatóan évi egymilliárd fonttal (400 milliárd forinttal) csökkenti az eredményeket az a múlt hónapban bejelentett kormányzati intézkedés, amely korlátozza a kamatköltségek után igényelhető adókedvezmény mértékét.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá