A jövőben már nem fogadja el az Egyesült Királyságban kibocsátott Visa-hitelkártyákat az Amazon - írja a Reuters.
A világ egyik legnagyobb online kereskedője szerint a Visa túl magas tranzakciós díjakat számol fel, ezért január 19-től nem fogadják el az általuk kiadott kártyákat.
Az Amazon vásárlói azonban továbbra is használhatják a Visa betéti kártyákat, a MasterCard és az Amex hitelkártyákat, valamint az Eurocardot is - közölte a vállalat.
A "pórul járt" vállalat a lapnak azt mondta:
nagyon csalódottak vagyunk, hogy az Amazon azzal fenyegetőzik, hogy a jövőben korlátozza a fogyasztók választásai lehetőségeit
,ezért most azon dolgoznak, hogy a kártyatulajdonosok mégis igénybe jutják venni az e-kereskedő Egyesült-Királyságban is jól futó szolgáltatásait.
Az Amazon lépése most arra késztette a brit kereskedelmi bizottságot, hogy felszólítsa a kormányt a brit-EU kereskedelmi megállapodás javítására.
A Reuters szerint az elemzők úgy vélik, hogy a brit szabályozó hatóságokat kell cselekvésre buzdítani, hogy újravizsgálják ezeket a díjakat. A Brexit óta ugyanis az Egyesült Királyságban már nincs érvényben a kártyakibocsátók által felszámított díjakra vonatkozó felső határ.
Tavaly év végén csak az Egyesült Államokban 343 millió, és mintegy 798 millió Visa-kártya volt forgalomban az államokon kívül.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!