A jövő év végére állhat rendelkezésre megfelelő mennyiségben koronavírus elleni oltás ahhoz, hogy a világ összes országának vezetője gondoskodhasson a népesség beoltásáról, nyilatkozta a CNBC-nek a Pfizer vezetője, aki szerint az év második felében már több oltás juthat a fejlődő országoknak is, mivel a fejlettek addigra befejezhetik az immunizálást.
„A világ egészében 2022-re lesz elegendő oltás ahhoz, hogy mindenkit be tudjunk oltatni. Addigra ugyanakkor a fejlett világ már túl lesz ezen a ponton véleményem szerint” – idézi a CNBC híre alapján az Infostart Bourlát, aki azt is elárulta, a múlt héten érték az egymilliárd legyártott adagot a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyagából.
A két cég azt várja, hogy még az idei évben elérik a 3 milliárd adagos határt is. Korábban ígéretet tettek arra, hogy kétmilliárd adagot fognak biztosítani az alacsony és közepes bevételű országoknak. Ezen a mennyiségen belül az USA félmilliárd adagot kap, ami 250 millió ember immunizálására elegendő. Az Egyesült Államok ezt az oltásmennyiséget 92 alacsony és közepes jövedelmű országnak juttatja majd el. Az USA ezen felül 80 millió adag vakcinát adományoz még négy gyártótól a COVAX rendszerén keresztül.
A Pfizer eddig 120 országgal kötött szerződést oltás szállítására.
A gyógyszergyártó az emlékeztető adagokon is dolgozik: Bourla korábban azt mondta, 12 hónappal az immunizálást követően valószínűleg szükség lesz emlékeztető oltásra, illetve később is évente kell majd ismételni az oltást.
Albert Bourla azt is elárulta, hogy szájon át szedhető koronavírus-gyógyszerük áprilisra kerülhet forgalomba.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező