A két kutató, Özlem Türeci és Ugur Sahin immunterápiára specializálódott onkológusok. Nevük november 9-én vált ismertté, amikor az általuk alapított kutatócég, a BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszergyártó közösen fejlesztett oltóanyaga áttörést ért el a koronavírus-járvány elleni világméretű küzdelemben.
A Mainzban kifejlesztett BNT162b2 vakcina a klinikai vizsgálatokon több mint 90 százalékban bizonyult hatékonynak, vagyis csaknem valamennyi beoltott számára védettséget biztosított. Világszerte összesen 1,3 milliárd adagot terveztek forgalmazni a vakcinából.
A vakcina a brit mutáns ellen is hatékony lehet
A koronavírust immunológiailag kontroll alatt lehet tartani, ezt a 95 százalékos hatékonyság mellett az antitestek és a T-sejtek reakciói is igazolják - idézte Sahin Spiegelnek adott nyilatkozatát az MTI. Az immunválaszok sokszínűsége különösen fontos akkor, amikor a vírus tovább mutálódik.
Jelen ismereteik szerint a vakcina a Nagy-Britanniában felfedezett, jelentősen fertőzőbb mutáns ellen is hatékony. Továbbra is folynak ugyanakkor a tesztvizsgálatok annak megállapítására, alkalmas-e többféle mutáns semlegesítésére.
További vírusvariánsokra módosíthatnak a vakcinán
Türeci szerint ugyanakkor a vírus erős mutálódása esetén lehetséges a vakcina "testre szabása", vagyis a jelenlegi vírusantigének genetikai információit behelyettesítik az új, mutált víruséival; a folyamat hat hetet venne igénybe..
A kutatók arra számítanak, hogy az oltással kialakuló védettség időtartama megegyezik majd az egyéb fertőződések nyomán kialakuló természetes védettség időtartamával. A védettség tovább növelhető a második védőoltással, egy esetlegesen egy évvel később beadandó, harmadik védőoltással pedig még nagyobb hatásra lehet számítani. Azt a vizsgálati adatok fogják eldönteni, szükség van-e a erre.
A tárolási hőmérsékleten is módosíthatnak
Várhatóan nyár végén piacra kerülhet az a típusú oltóanyag, ami magasabb hőmérsékleten is tárolható lesz. A Pfizerrel közösen gyártott jelenlegi vakcinát ugyanis mínusz 70 fokon kell tárolni.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz