Az utcai megmozdulásokat azok a farmerek szervezték, akiknek a földjét a tartomány az üzem céljára vette át. A Tata, amely India elsőszámú járműgyártója, ezek után vélhetőleg máshol választ helyszínt az alacsony költségű autó gyártására.
Nem ez az első eset Indiában, hogy komoly gazdasági szereplőnek kellett visszalépnie tervezett beruházásától a helyeik ellenállása miatt - írja a Reuters: pár hete a Dow Chemical indiai leányvállalatát "kérték föl" az építkezés leállítására. Goa tartományban a hatóságok politikai nyomásra léptek vissza egy tervezett ipari övezet kialakításától. Hamarosan pedig szintén tüntetők veszélyeztethetik a dél-koreai Posco acélipari vállalat 12 milliárd dolláros üzemének megvalósulását, mivel a hírek szerint az ottaniak nem nézik jó szemmel a nagy, erdős területeket felvásároló cég megjelenését.
Az ügynek az indiai befektetési környezetet ismerők szerint további következményei lehetnek, mivel előfordulhat, hogy a vezetés más tartományokban is eltűri majd az iparellenes megnyilvánulásokat a politikai haszonért cserében.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe