A Lidl kereskedelmi lánc lengyelországi leányvállalata idő előtt kihátrált abból a reklámkampányából, amellyel gyakorlatilag lehetővé tette, hogy vásárlói megkóstolják a cég saját márkás termékeit - írta a Rzeczpospolita. Az október végén indult akció november végéig tartott volna.
Az ajánlat úgy szólt, hogy ha a kedves vevő elégedetlen valamilyen Lidl-feliratú termékkel, akkor akár felbontva, félig elfogyasztva is visszaviheti a boltba, ahol visszakapja az árát. Csak a csomagolást és persze a számlát kellett bemutatnia.
Az élelmes lengyel polgárok egy része rájött, hogy ezzel elérkezett az ingyen ebéd ideje. Sokan eleve azzal a szándékkal vásároltak, hogy elfogyasztják a terméket, aztán a maradékot visszaviszik, mondván nem ízlik. Előfordult, hogy valakik csak az áruház parkolójáig vitték el az árut, ott megették, majd visszavitték a csomagolást a kasszához.
A Lidl minden vásárolójának megköszönte, hogy tesztelték a saját márkás termékeket és megosztották a céggel ezzel kapcsolatos véleményüket. Sőt azoknak a vevőknek, akik az akció előtt vásároltak az abban szereplő termékekből, utólag lehetővé tették, hogy éljenek a visszavásárlási joggal. (Vajon kinek volt meg még a csomagolás? - a szerk.)
Ugyanakkor úgy döntöttek, hogy hosszabb távon más hirdetési módszerekkel népszerűsítik saját márkás termékeiket.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni