A kozmetikai társaság honlapján szereplő adatok szerint a bevétel 15,8 százalékkal, 1,78 milliárd euróra nőtt. Az árfolyamváltozások nélkül számítva 14,6 százalékos volt az emelkedés - írja az MTI.
A bevétel egyebek között Franciaországban 10,8 százalékkal, 96 millió euróra, Hongkongban 25,7 százalékkal, 118,9 millió euróra, Kínában 24,4 százalékkal, 328 millió euróra, az Egyesült Királyságban 27,9 százalékkal, 197,5 millió euróra, az Egyesült Államokban 14,8 százalékkal, 296,8 millió euróra, Oroszországban pedig 22,8 százalékkal, 62,6 millió euróra nőtt. Eközben Japánban a bevételek 4,3 százalékkal, 206 millió euróra csökkentek.
A társaság nettó adóssága március végén 660,8 millió euró volt, 67 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi 395,6 millió eurót.
A L'Occitane várakozásai szerint az áprilissal kezdődött folyó pénzügyi év bevétele meghaladja majd a 2 milliárd eurót, a koronavírus-járvány miatti kínai lezárások, illetve az Oroszországból történt kivonulás ellenére.
A L'Occitane-t 1976-ban alapították. Jelenleg 90 országban működik, és több mint 8,7 ezer embert foglalkoztat. A cég termékeit árusító kiskereskedelmi egységek száma meghaladja a háromezret, a L'Occitane saját üzleteinek száma pedig 1,5 ezer felett van.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben