A társaság pénteken azt közölte, hogy az előzetes adatok szerint a márciussal végződött, hagyományosan gyenge üzleti félévben 60-65 millió fontsterling körül alakult az adózás előtti veszteség az egy évvel korábbi 112 milliós hiányt követően.
Az egy ülőhelyre jutó bevétel a várt 6 százalék helyett 8,5 százalékkal emelkedett.
Márciusban 5,3 százalékkal 4,9 millióra nőtt az utazók száma, a gépek kihasználtsági mutatója 1,7 százalékponttal, 90,5 százalékra javult.
A brit légitársaság a jövő évben nem csak desztinációinak számát növeli, de 200 új pilótát is keres gépeire. Az easyJet a tervezett új útvonalak kapcsán kiírt toborzásra a repülés minden területéről vár munkatársakat: számítanak pályakezdőkre, de a hadsereg és más légitársaságok volt pilótáira is.
Az easyJet 214 repülőgéppel az Egyesült Királyság legnagyobb flottáját üzemelteti, melyek átlagéletkora alig haladja meg a 4 évet. A légitársaság évente közel 60 millió utast szállít 130 úti célra, és jelenleg 2300 pilótát alkalmaz.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött