Az osztrák bank nem közölt éves összehasonlító adatot, mivel a Raiffeisen a múlt év elején egyesült anyacégével, a Raiffeisen Zentralbankkal. Az RBI 206 millió euró konszolidált adózott nyereséget ért el a december végével záródott három hónapban, ami felülmúlta a szakértők által várt 166 millió eurót.
Az RBI tavalyi adózott eredménye 1,12 milliárd euró lett, nagyobb az egyesülés hatásától megtisztított egy évvel korábbi 520 millió euró profitnál és meghaladta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 1,08 milliárd eurót.
Kapcsolódó
A pénzintézet éves nettó kamatbevétele 3,21 milliárd euró lett, nagyjából azonos az egyesülés hatásától megtisztított adattal. A bank kockázati céltartaléka 287 millió euróra csökkent tavaly az egy évvel korábbi 758 millió euróról.
Az RBI március 14-én ismerteti a 2017-es évről szóló teljes beszámolóját, amikor nyilvánosságra hozza továbbá a folyó évre vonatkozó előrejelzését és azt, hogy négy év után először milyen osztalékra tesz javaslatot a vállalatvezetés.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező