A bankcsoport bevétele, üzleti eredménye és nettó nyeresége növelése mellett össztőkehányadát is javította.
A Saxo Bank 2017-ben az előző évi 302,4 millió dán koronánál 33 százalékkal magasabb 4014,1 millió dán korona nettó nyereséget ért el. Bevétele 3,0 milliárd koronára növekedett 2,9 milliárd koronáról, működési eredménye pedig 931,6 millió koronára 845 millió koronáról.
Kapcsolódó
A bank saját tőkéje is megemelkedett, 4,2 milliárd koronáról 4,6 milliárd koronára. Az össztőkehányad is javult, 2017 végén 22,7 százalék volt, míg 2016 végén 19,5 százalék.
Kim Fournais, a Saxo Bank társalapítója és vezérigazgatója a javuló eredményadatokra utalva jelezte, hogy a bank erős tőkehelyzetét kihasználva tovább folytatja a pénzintézetet a digitalizáció élvonalába emelő fejlesztéseit. Az elért eredmények is azt bizonyítják, hogy a bank jó úton halad digitalizációs törekvéseiben.
Az éves eredménybeszámoló szerint jelenleg kettő, a Saxo Bank tulajdonosi struktúráját érintő pénzügyi tranzakció vár felügyeleti jóváhagyásra: a Geely Financials Denmark A/S, a kínai Zhejiang Geely Holding Group Co., Ltd. leányvállalata 2017 októberében tett vételi ajánlatot a Saxo Bank részvényeinek 51,5 százalékára, illetve az észak-európai pénzügyi szolgáltató csoport, a Sampo Group 19,9 százalékos részesedést vásárolna.
Tovább terjeszkedik Kína a svéd autóiparban - ezt már olvasta?
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról