Zagyva György Gyula, a párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján bírálta, hogy "fű alatt" megváltoztatták a társaság tulajdonosi viszonyait, s a volt tulajdonos, Roderick Duchatel több mint 30 millió forintot utalt át saját cégének. A politikus felidézte: a futballkedvelő Orbán Viktor miniszterelnök többször kijelentette, hogy a fő terve a viszonyok letisztázása, de ennek ellenkezője történik. Felvetette: ha a kormányfő ezeket az ügyleteket támogatja, akkor visszatérnek azok az idők, amikor "homályos hátterű szerencselovagok" tulajdonolják a hazai klubokat és oda-vissza "kártyáznak" az indulási jogokkal. Ez a 90-es évek káoszához vezet - jegyezte meg.
A jobbikos képviselő szerint Wintermantel Zsolt újpesti fideszes polgármester és parlamenti képviselő szerepét is meg kellene vizsgálni, a kormánypárti politikus ugyanis felügyelőbizottsági tag volt a kft.-ben, amikor a törzstőkét lecsökkentették. Zagyva György Gyula ennek az 1 milliárd forintnak a sorsára is kíváncsi.
Az ellenzéki politikus szerint az sem megengedhető, hogy a klub a 27-szeres válogatott Szélesi Zoltán "játékjogát ilyen eszközökkel semmisítsék meg". Kifejtette: a sportoló hiába volt partner abban, hogy kevesebbet keressen, szerződése a Magyar Labdarúgó Szövetség pecsétje előtt eltűnt, s erre magyarázatot kell adni. Hozzátette: ez olyan helyzetet eredményezhet, hogy az első osztályban egyetlen labdarúgó sem lehet biztonságban.
Kitért arra is: miközben az Újpestnek politikai és MLSZ-es segítséggel megoldották a tartozás-ügyét, tavaly az NB III-as Egri FC-t éppen emiatt zárták ki a bajnokságból.
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt: noha támadták azzal, hogy érzelmi alapon nyilvánul meg a kérdésben, ezt visszautasítja. Kifejtette: több is dolgot kifogásolt, köztük azt, hogy az Újpestet az ügylet miatt kizárhatják a nemzetközi kupákból. Ezt az UEFA kilátásba is helyezte - tette hozzá, megjegyezve: korábban azt is kifogásolta, hogy élő szerződéssel rendelkező játékosok szerződése szűnhet meg, s ez is megtörtént.
Az ügy előzménye: az UTE azzal a kéréssel fordult az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinné a futballklubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be, mivel Roderick Duchatelet tulajdonos szerint a labdarúgóklub offshore-cégek hálójába került. Az érintett cégek felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, s ha a felszámolás jogerőre emelkedett volna, akkor az MLSZ szabályzata szerint az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot kizárják a bajnokságból és csak alsóbb osztályban indulhat. Az MLSZ elnöksége hozzájárult a bajnoki indulási jog átruházásához egyik cégből a másikba. Az újpesti cégügyekről bővebben itt olvashat.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező