A lépés előzménye, hogy a zágrábi Legfelsőbb Bíróság múlt héten Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt 10 millió euró kenőpénz elfogadása miatt hat évi, Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót pedig vesztegetés miatt két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Az Euronews arról is ír, hogy a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség még 2013-ban vádat emelt Hernádi Zsolt ellen, miután nyomozásuk arra jutott, hogy a Mol azért vehette át 2009-ben az INA nevű horvát energiacég felett az irányítást, mert Hernádi lefizette Sanader akkori horvát kormányfőt.
A horvát lap szerint Zlata Durdevic zágrábi jogász professzor, aki korábban jelölt volt a legfelsőbb bíróság elnöki posztjára, és Damir Vandelic, az INA felügyelőbizottságának tagja úgy látják, magának az államügyészségnek kellene kezdeményeznie az eljárást.
A horvát cég hosszú évek óta próbálja visszavásárolni tulajdonrészét a magyartól. Utoljára júliusban érkezett hír arról, hogy Tomislav Coric horvát gazdasági miniszter szerint "végső fázisban vannak" az erről szóló tárgyalások.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!