Az elektromos autók gyártására szánt összeget 6 milliárd euróra növelték az eredetileg tervezett 3 milliárd euróról - mondta Oliver Blume, a Porsche vezérigazgatója. A vállalatvezető kifejtette, hogy az összeget részben a már meglévő modellek elektromos változatának kifejlesztésére, illetve új elektromos autók létrehozására költik.
A Porsche 2019 végére tervezi piacra dobni a Mission E elektromos autómodelljét, amiből kezdetben évi 20 ezer készül a cég zuffenhauseni üzemében. A Porsche más elektromos autókat is gyárt majd, amelyek lipcsei gyárában készülnek majd - mondta el a vezérigazgató.
Oliver Blume hangsúlyozta továbbá, hogy a Porsche nem mond le a belsőégésű motorral, így a dízelmotorral felszerelt autók gyártásáról.
A Porsche forgalma 2016-ban mintegy 22,3 milliárd euró volt, a tavalyi adatot márciusban hozzák nyilvánosságra. (Tíz éve nem történt ilyen a magyar autópiacon.)
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező