A szurkolók, politikusok és a futballszakma széleskörű elutasítása miatt rövid idő alatt "készenléti állapotba" visszasorolt projektet a JPMorgan 3,5 milliárd euróval támogatta. Ebből az összegből szándékozták finanszírozni az alapító klubok infrastrukturális fejlesztéseit, valamint a helyreállást a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásaiból.
A húszcsapatosra tervezett Európai szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben - írta az MTI nyomán az Infostart.hu.
Majd kedden este a Manchester City bejelentette, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan lépett vissza, a Juventus pedig ekkor már az új liga megvalósítását bizonytalannak értékelte.
Az alapítók közül csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett