A találkozó eredményeképpen megszületett a régió sajátosságait tükröző Budapesti Deklaráció, amely a közép-európai régió egyedi szempontjait hangsúlyozza az energetikai szektor jövőjével, valamint az Energia Útiterv 2050 célkitűzéseinek elérésével kapcsolatban.
A tárca közleménye szerint Hanna Trojanowska atomenergiáért felelős lengyel miniszterhelyettes, Fónagy János államtitkár és a találkozót megnyitó Kovács Pál államtitkár elmondták, hogy a térség országainak szorosan együttműködve kell képviselniük és előmozdítaniuk közös érdekeiket. A pénteki tapasztalatcsere kiváló alapja lehet a régiós vállalatok és az Európai Bizottság kapcsolatai megerősítésének, egy tartós partnerségnek - hangsúlyozza az NFM.
A tárca megjegyzi, hogy ez volt az első, hagyományt teremtő, direkt párbeszéd a régió energetikai vállalatai és a bizottság között. A budapesti konferencia után újabb találkozók várhatóak, a következő - a tervek szerint - 2013 őszén, Vilniusban lesz. A közlemény szerint a konferenciát az iparági szereplők brüsszeli székhelyű nemzetközi szövetsége, a Central Europe Energy Partners szervezte, amely 2010 nyarán alakult. A szövetség fő célja a közép-európai energetikai szektor uniós szakpolitikákhoz illeszkedő integrációjának támogatása, magyar alapító tagja pedig a Mátrai Erőmű Zrt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat