A cseh Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) beverekedte magát a nagy játékosok közé, miután megállapodott az olasz Enellel, hogy megveszi tőle a legnagyobb szlovák áramszolgáltató, a Slovenské Elektrárne részvényeinek a tulajdonában levő 66 százalékát. A fennmaradó 34 százalék a szlovák államé marad.
Az Enel részvényeinek mintegy felét gyakorlatilag azonnal megkapja a cseh cég, a többit akkor, amikor befejezik a Mochovce atomerőmű 3. és 4. reaktorának építését, ami 2017 végére várható. A szlovák cég termeli az ország áramszükségletének 75 százalékát, aminek mintegy felét atomerőművei adják.
Az EPH hódító hadjárata ezzel a csúcsára érkezett. Alig több mint hat év alatt hő- és villanyerőműveket vásárolt fel Csehországban, szénbányákat Németországban, gázvezetékeket és -elosztó központokat Szlovákiában és erőműveket Magyarországon, Olaszországban és Nagy-Britanniában - emlékeztetett a prágai rádió. A mostani üzlettel kérdésessé vált, hogy folytatja-e az EPH a Vattenfall németországi szénbányái és erőművei megszerzéséért folytatott harcát.
A szlovák villamosművek 66 százalékos pakettjéért korábban az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mol Csoport tagja, a Slovnaft a.s. is ringbe szállt.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat