A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A cseh benzinkútpiac 23−25 százalékát szeretné megszerezni a Mol-leány Slovnaft, amit az OMV vagy egy másik olajvállalat kúthálózatának felvásárlásával valósítanának meg − mondta Világi Oszkár, a szlovák olajtársaság vezérigazgatója.
Az E15 című cseh gazdasági napilapnak adott interjújában emellett megerősítette azt a szándékot, hogy szorosabbra fűznék a kapcsolatot a Cepro cseh hálózattal, amely EuroOil néven 200 benzinkutat működtet az országban.
A rendkívül szétaprózódott cseh piacon a 25 százalékos részesedés már piaci elsőséget jelentene, hiszen a mostani éllovas, a lengyel PKN Orlen csoportjába tartozó Benzina részesedése csupán 14 százalék.
Ivan Indrácek, a cseh benzinkúthálózatok szövetségének elnöke hozzátette, többen is szeretnék erősíteni pozíciójukat, például a már említett PKN és az orosz Lukoil is. A cseh piacon jelenleg második OMV már korábban jelezte, mérlegeli 217 egységből álló hálózata legalább egy részének értékesítését (Napi Gazdaság, 2011. október 3.).
Sidó Zoltán (Pozsony)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat