A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. ezentúl Magyarországon minden üveges és dobozos Heineken terméket olyan figyelemfelkeltő üzenettel hozza forgalomba, amely a cég új, a felelősségteljes sörfogyasztásra ösztönző honlapjának látogatására invitálja a vásárlókat. A figyelemfelhívó címke és honlap együttes alkalmazásának célja a felelősségteljes alkoholfogyasztást népszerűsítése. Az internetes portál az alkoholfogyasztás hatásairól, a veszélyes és elkerülendő ivási szokásokról, valamint az alkoholfogyasztás során figyelembe veendő tényezőkről és jótanácsokról ad részletes tájékoztatást. A lap ezen kívül számos linket is tartalmaz a témával foglalkozó további honlapokra, illetve egy kérdéssort, amely segítségével a neten odalátogatók letesztelhetik alkohollal kapcsolatos tudásukat. A csomagoláson feltüntetett figyelemfelhívó üzenet és a vonatkozó vállalati honlap az Egyesült Államokban már bevezetésre került, s a Heineken fokozatosan kiterjeszti ezek alkalmazását minden olyan országra, ahol termékeit forgalmazzák.