A társaság nettó árbevétele 2023-ban elérte a 337,8 millió eurót, amely 20 százalékkal nagyobb 2022-hez képest. Emellett nettó 74 millió euró nyereséget termelt. Ezzel két év alatt 47 millió euróra csökkentette a koronavírus-járvány alatt felhalmozott veszteségét.
A társaság azt írja közleményében, hogy a javuló utas- és áruforgalmi adatoknak hála a repülőtér négy év után leküzdötte a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, noha a visszaépülés folyamata már 2022-ben elkezdődött.
Tavaly várakozáson felüli volt az utasforgalom a légikikötőben, mintegy 14,7 millióan fordultak meg. A közlemény szerint ez a szám a járvány előtti utasforgalom 91 százalékának a visszaépülését jelenti.
A légiáru mennyisége sosem látott rekordot döntött 2023-ban: a BUD Cargo City több mint 200 ezer tonna árut kezelt.
A társaság arra számít, hogy az idei utasforgalom már a 2019-es rekordévet is felül fogja múlni, akár a 17 milliót is megközelítheti. Ezen felül a cargo volumen is egy újabb, 240 ezer tonnás mérföldkövet is elérhet.
A repülőtér-üzemeltető összesen 77 millió euró, azaz nagyjából 30 milliárd forint értekben hajtott vége infrastrukturális és kapacitásbővítő fejlesztéseket 2023-ban.
Mindemellett a Budapest Airport tavaly megújította a lejáró banki hiteleit, amellyel újabb 7 évvel meghosszabbította a pénzügyi stabilitás egyik fontos oszlopát – írják.
Hozzátették, hogy mindezek az eredmények lehetővé tették, hogy a Budapest Airport magyar anyavállalata négy év után 43 millió euró osztalékfizetésben részesüljön.
Hatalmas elismerést kapott Ferihegy, nincs még egy ilyen reptér Közép-Európában
A Budapest Airport 2035-ig szeretné elérni a nettó zéró kibocsátást.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás