A Telegramra 800 ezer rubel (mintegy 3,7 millió forint) pénzbüntetést szabott ki a törvényszék, amiért júliusban hat telefonszámmal kapcsolatban nem teljesítette a FSZB kérését, és nem szolgáltatta ki a testületnek az üzenetek dekódolási kulcsát. A tárgyaláson a Telegram nem képviseltette magát.
Az "orosz Zuckerbergként" emlegetett Pavel Durov által alapított cég legutóbb nyáron keveredett konfliktusba az orosz hatóságokkal, amiért nem volt hajlandó eleget tenni a cégbejegyzési kötelezettségének. Emiatt az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) letiltással fenyegette meg.
Kapcsolódó
Durov végül közölte, hogy az oroszországi nyilvántartásba vételbe és a céges adatszolgáltatásba úgy egyezett vele, hogy egyúttal megtagadta a felhasználók adataihoz és levelezéséhez való hozzáférést. A cégalapító jelezte, hogy nem fogja betartani azokat a törvényeket, amelyek nem összeegyeztethetőek a magánszféra védelmével és a cég adatvédelmi irányelveivel, valamint hogy cége felfüggeszti tevékenységét azokban az országokban, amelyekben nyomást gyakorolnak rá.
Az FSZB szerint az áprilisi szentpétervári robbantást elkövető terroristák és "külföldi kurátoraik" a londoni központú Telegram segítségével kommunikáltak egymás között. A biztonsági szolgálat rámutatott, hogy a nemzetközi terrorszervezetek sejtjei közötti konspiratív kommunikáció a messenger (üzenetküldő szolgáltatás) "totális alkalmazásával" zajlik, és Oroszország területén a terroristák leginkább a Telegram magas rejtjelezési szintű beszélgető (chat) csatornáit használják.
(Fotó: Shutterstock)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián