A ludwigshafeni székhelyű vállalat a veszteséget részben egy 2,8 milliárd eurós egyszeri leírással, valamint a zajló szerkezetátalakítással kapcsolatos kiadásokkal indokolta.
A koronavírus-járvány miatt 5 százalékkal, 13,81 milliárd euróra esett vissza a cég bevétele, míg a kamat- és adófizetés előtti (EBIT) nyeresége 45 százalékkal, 581 millió euróra zsugorodott.
Elemzők 30 millió euró profitot, 396 millió euró EBIT-eredményt és 13,21 milliárd euró bevételt vártak.
A BASF megerősítette szerdán azt az október elején ismertetett előrejelzését, hogy az idei EBIT-eredménye 3-3,3 milliárd euró lesz, ami jócskán elmarad a tavalyi 4,5 milliárd eurótól. Szeptember végén pedig közölték, jelentős leépítésbe kezdenek.
A Magyarországon is jelenlévő BASF a világ legnagyobb vegyipari cége, széles termékválasztéka a vegyszerektől és műanyagoktól, a speciális adalékokon és mezőgazdasági termékeken át a nyersolajig és földgázig terjed.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező