Az immár 16. évében járó musical már tavaly minden idők legjövedelmezőbb darabja lett a Broadway-n, és idén októberben átlépte az egymilliárd dolláros jegybevételi álomhatárt is. A Chicago, a Macskák és Az operaház fantomja után jelenleg a negyedik a legrégebb óta játszott darabok sorában.
Az év második legtöbb bevételt hozó musicalje a Book of Mormon című darab, amely 90,4 millió dolláros bevételt produkált az elmúlt 12 hónapban. Egy másik rekord is született decemberben: a Wicked című mű összesen 3,2 millió dollárt hozott kilenc előadással egy hét alatt. A tizedik éve játszott musical az első Broadway-darab, amely több mint 3 millió dolláros jegybevételt produkált egyetlen - vasárnappal véget érő - hét alatt.
A The Broadway League színházi szakmai szervezet által közölt adatok javulása a megnövekedett jegyárak, a nagy érdeklődés, néhány színház nézőterének átrendezése és a prémium jegyáras ülőhelyek számlájára írható - írta a a BBC News.
Az oroszlánkirály sikere azért is figyelemreméltó, mert a darabnak 2006 óta otthont adó Minskoff Színház nem a Broadway legnagyobbika, öt nagyobb intézmény is működik a színházi negyedben. A Disney stúdió 1994-ben bemutatott filmjének színpadi változata a darab esetében rekordot jelentő 2,8 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a múlt heti kilenc előadással.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe