A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent határozatból kitűnik, hogy - a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján - a miniszterelnök egyetért a Magyarország kormánya és az Osztrák Köztársaság kormánya között, a próbarendszámok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás létrehozásával. Ezért felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy - az érintett miniszterekkel egyetértésben - jelölje ki a tárgyalásokon részt vevő személyeket.
Az egyezmény szövegének tervezetét a a nemzeti fejlesztési miniszter - vagy pedig az általa kijelölt személy - láthatja el kézjegyével, majd a végleges szöveget a kormány hagyja jóvá.
Kapcsolódó
A P-rendszámot jármű kereskedők illetve -javítók bérelhetik saját célra. A funkciója a végleges rendszámmal nem rendelkező járművek jogszerű mozgatása. A rendszám "bérbe adása" harmadik személynek jogellenes, de a sajtóhírekből az tűnik ki, hogy bevett iparág.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező