A General Motors és az olasz FIAT rövid tárgyalásokat folytatott európai autógyártásuk egyesítéséről az év elején - tudta meg a Wall Street Journal (WSJ) az ügyhöz közel álló forrásokból. Az egyeztetések négyszemközt zajlottak Dan Akerson, a GM és Sergio Marchionne, a FIAT vezérigazgatója között, az ügy nem jutott el egyik vállalat igazgatósága elé sem.
Ezzel egyidejűleg az GM már mélyen belemerült a francia PSA Peugeot-Citroennel folytatott tárgyalásaiba, amely végül a két cég közötti szövetség bejelentésével végződött. Az új információk más fénybe helyezik Marchionne tegnapi kijelentését, miszerint a vezetése alatt álló FIAT-Chrysler csoport nyitott újabb partneri kapcsolatokra annak ellenére, hogy a GM és a PSA szorosabbra fűzi viszonyát.
A WSJ egyik forrása azt mondta, hogy a FIAT főnöke igyekezett meggyőzni a GM-nél dolgozó kollégáját arról, hogy vállalat jobb partnere lehetne az amerikai cégnek, mint a Peugeot-Citroen. Az utóbbi egyébként kisteherautókat gyárt közösen a FIAT-tal Olaszországban. A GM és a PSA egyesíti beszerzéseit, közös alvázakat fejleszt ki a Peugeot-knak, a Citroeneknek és az Opeleknek és megosztja alkatrészeit, hogy évi kétmilliárd dolláros költségcsökkentést érjen el.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit