Több ott dolgozó is azt mondta a portálnak, hogy a létszámcsökkentés folyamatos. Ennek elsődleges módja, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkezők nem kapnak új szerződést annak lejártakor.
Az egyik Audi-dolgozó szerint ezenkívül a nyugdíj előtt állókat is megpróbálják nyugdíjaztatni.
Kapcsolódó
Az G7.hu-nak az Audi azt válaszolta, hogy "cáfoljuk, hogy 1200 munkatársat el fogunk bocsátani". A cég állásfoglalása szerint "az átalakulási folyamat javában zajlik a járműiparban, a konszernben, és az Audi Hungariánál is, amely nagy kihívások elé állítja a vállalatot". Az utóbbit azonban nem részletezték. Mindenesetre a folyamat keretében "valamennyi vállalati folyamatunkat felülvizsgáljuk, amely természetesen szinergiákat is teremt minden üzleti területen, így az átalakulási folyamat hatással van a foglalkoztatásra is".
A határozott idejű szerződések meghosszabbításáról még annyit közöltek, hogy az "a jövőben is a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függ".
Aaz alkalmazottak adatai alapján a létszám csökkenése már tavasszal elindult. Négy hónap alatt több mint háromszázzal kevesebb alkalmazott dolgozik (az augusztusi adata alapján 14 ezer ember) a magyar Audinál, amely az ötödik legnagyobb foglalkoztató Magyarországon - írta a portál. Így az állomány csaknem tizedét érintheti a létszámcsökkentés.
A háttérben az elektromos motorok egyszerűbb gyártása áll, azaz nincs ennyi emberre szükség a villanymotorgyártáshoz - mondta a G7.hu-nak egy győri dolgozó.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le