Bajorországban, Baden-Württembergben, Schleswig-Holsteinben és Hamburgban két tucatnyi helyszínen tartanak házkutatást egy szankciók alá vont orosz oligarcha ingatlanjaiban – közölte a müncheni ügyészség közleményben a Bloomberg szerint. Hivatalosan nem nevezték meg Aliser Uszmanovot, Oroszország korábbi leggazdagabb emberét, csak annyit jeleztek, hogy egy orosz állampolgár ügyében járnak el.
Mutatja az ügy jelentőséget, hogy a különböző német adóhatósági és rendőrségi osztályok több száz embere vesz részt a nyomozásban. Uszmanov ellen a szankciók megsértése miatt folyik vizsgálat, mert a közlemény szerint állítólag biztonsági személyzetet tartott és fizetett, hogy vigyázzanak egy bajorországi luxustelepre. A személyzet tagjai ellen is vizsgálatot indítottak.
A 69 éves Uszmanovnak jelentős részesedése van az USM orosz befektetési csoportban, amelynek tulajdonában van a Metalloinvest, a világ egyik legnagyobb vasérctermelője és a MegaFon távközlési vállalat. Vagyona 17,8 milliárd dollár a Bloomberg Billionaires Index szerint. Még 2012-2019 között ő volt Oroszország leggazdagabb embere.
Uszmanov életútja kalandos volt: a nyolcvanas években egy időre börtönbe került Üzbegisztánban, de 2000-ben a legfelsőbb bíróság ártatlannak minősítette. Elsők között egyezett ki Vlagyimir Putyin elnökkel, amikor az az ezredfordulón megkezdte az oligarchák elleni hadjáratát. 2013-ban az államfőtől az egyik legmagasabb orosz kitüntetésben részesült jótékonysági akciói elismeréseként, amelyekre 2012-ben 150 millió dollárt költött.

Tavaly augusztusban Magyarországon is sokan megismerhették a nevét: az orosz Matalloinvesten keresztül tárgyalásokat folytatott az orosz állami fejlesztési bankkal, a Vnyesekonombankkal a Dunaferr megvásárlásáról és az azt üzemeltető társaság átvételéről. Akkor azt ígérték, hogy a napi működtetési feladatokat is átveszi az orosz ipari holding, de végül az orosz-ukrán tulajdonosok között kirobbant vita, majd a háború megakadályozta az ügyletet. Uszmanovval egyszerre a Vnyesekonombankot is szankciós listára helyezte az Európai Unió – amelyet a magyar kormány is támogatott. A Dunaferr azóta a piaci körülmények miatt ismét csődközelbe került a hétvégén.
Már komoly vagyont bukott Uszmanov
A német hatóságok korábban lefoglalták Uszmanov Dilbar nevű szuperjachtját, miután megállapították, hogy az legálisan a testvére, Gulbakhor Iszmailova tulajdonában van, akire szintén nyugati szankciók vonatkoznak az ukrajnai háború miatt. Az Európai Unió szankciói ellen áprilisban fellebbezett az EU Törvényszékénél.
A fémipari mágnás egy másik testvérét, Szaodat Narzijevát egy jogi kifogást követően törölték a blokk szankciós listájáról.
A frankfurti ügyészség különben közölte, hogy pénzmosás gyanúja miatt razziát tartottak egy 71 éves orosz állampolgár ügye miatt, a férfi személyének azonosítása nélkül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

A szomszédba már betört a járvány
