A vezérigazgató csütörtökön Párizsban elemzők és újságírók előtt annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a General Motors német Opel és brit Vauxhall márkái a francia autóktól egyébként ódzkodó vásárlókkal egészíthetik ki a PSA ügyfélkörét, ugyanakkor nagy megtakarításokat is hoznak technológiai területeken. (Maga a Peugeot család támogatja az akvizíciót)
"A német Opel márka és a mi három márkánk ügyfélkörének preferenciái jól kiegészítik egymást" - fogalmazott, a francia csoport Peugeot, Citroen és DS márkáira utalva. Az egyesüléstől a PSA évi 1,5-2,0 milliárd eurós megtakarítást vár, valamint 2020-2022-re évi ötmilliós autóeladást, ami a Volkswagen után a második legnagyobb európai autógyártóvá tenné - írja az MTI.
Kapcsolódó
A már tíz éve veszteséges és évente mintegy egymilliárd eurót elnyelő Opelről szólva a vezérigazgató megjegyezte, hogy a vállalatnak most segítségre van szüksége, mert nagyon hasonló helyzetben van ahhoz, mint amiben négy évvel ezelőtt a PSA volt. "Úgy gondolom tudunk rajta segíteni" - mondta. A PSA a 2014-es csődközeli helyzetből a francia állam és kínai befektetők tőkejuttatásával Carlos Tavares vezetésével vált nyereségessé. A csoport 2016-ban hat százalékos bevételarányos jövedelmezőségre tett szert, ami rekordmagas a cég történetében.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég