Új bizonyítékunk van arra, hogy az oroszok nehezebb és erősebb, több rakéta indítására alkalmas kilövőállásokat szándékoznak szállítani az ukrajnai szakadár erőknek, és bizonyítékunk van arra is, hogy Oroszország orosz területről tüzérséggel támad ukrán katonai állásokat - mondta Marie Harf amerikai külügyi szóvivő.
Hangsúlyozta, hogy a maláj utasszállító múlt csütörtöki lelövése óta sem szünetelnek az Ukrajnába tartó orosz fegyverszállítások.
Kapcsolódó
Harf ugyanakkor nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni a határ menti orosz tüzérségi támadás forrásával kapcsolatban.
Az Egyesült Államok többször is az ukrajnai konfliktus szításával, a szakadárok felfegyverzésével vádolta meg Oroszországot, amivel összhangban, az EU-országokkal együtt, szankciókat hirdetett ki ellene. Az amerikai hivatalos álláspont szerint emellett végeredményben Moszkva felelős a maláj repülő pusztulásáért.
Az orosz vezetés tagadja, hogy Oroszországnak köze volna a szeparatisták lázadásához. Az ukrán kormány szerdán azt állította, hogy az előzetes vizsgálat szerint a nap folyamán orosz területről indított rakétákkal lőttek le két harci gépet Kelet-Ukrajna felett. Ezt az orosz védelmi minisztérium csütörtökön cáfolta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson