A hagymatermelők és a -kereskedők azt mondják, csak átmeneti az vöröshagyma áremelkedése Szerbiában, mert jelenleg külföldi vöröshagymát lehet csak kapni a piacon, ami megváltozik, ha megérkezik a hazai termés - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A vöröshagyma kilogrammja 120-150 dinárba (320-400 forint) kerül, míg egy kilogramm banánért 100 legfeljebb 140 dinárt kell fizetni. A kereskedők a hagymát jelenleg Ukrajnából, Fehéroroszországból és Albániából importálják. Kisebb mennyiség érkezik nyugatról, elsősorban Hollandiából, amely a legnagyobb vöröshagyma-termesztő Európában- Ott kevesebb jut most exportra a tavalyi szárazság miatt.
A nagykereskedők arra számítanak, hogy heteken belül legfeljebb 90 dinárba kerül majd a vöröshagyma. Szerbia egyébként a 62. azon a listán, amelyen a legnagyobb vöröshagyma-termesztőket tartják számon a világon. Ami ennek a zöldségnek az exportját illeti, ott az 54. helyen szerepel.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek