A kormány határozata alapján szombattól került át a vörös kategóriába a korábbi hét régió mellé még további nyolc. A jelenlegi legenyhébb kockázatot jelző sárga besorolásban már csak két régió van, Kárpátalja és Kirovohrad megye, a többi a kettő közötti narancsban, beleértve a fővárost, Kijevet is, amely azonban hétfőtől szintén vörös besorolásba kerül át.

Emiatt a hétvégén az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint több fővárosi oltópontnál hosszú sorok alakultak ki. A vörös besorolású régiókban ugyanis a bevásárló központok, vendéglátó egységek és sportlétesítmények csak akkor tarthatnak nyitva, ha minden alkalmazott és látogató felvette a védőoltás mindkét dózisát, vagy negatív PCR-teszttel rendelkezik. Kijevben ezen felül a közösségi közlekedési eszközökre - beleértve a metrót is - csak azok szállhatnak fel, akik a védőoltásnak legalább az első dózisát beadatták maguknak, illetve 72 óránál nem régebbi negatív teszttel rendelkeznek.

Az UNIAN beszámolt arról is, hogy a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban, az egyik bevásárlóközpontban létesített oltópontnál sokkal többen jelentkeztek oltásra, mint amennyi oltóanyag rendelkezésre állt. Az elégedetlen emberek nem akarták elengedni az orvoscsoportot mindaddig, amíg mindenkit be nem oltanak, ezért a rendőrségnek kellett beavatkoznia.

Krízishelyzet a kórházakban

Vitalij Klicsko kijevi polgármester egy rádióinterjúban azt mondta, hogy a fővárosban már hatezerig növelték a Covid-betegek számára fenntartott kórházi helyeket, de képesek még további 5500-zal növelni. A fő probléma szerinte nem a kórházi ágyak száma, hanem az, hogy nincs elegendő egészségügyi alkalmazott a betegek ellátásához.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnap közölte, hogy a Worldometer statisztikai honlap szerint Ukrajna a napi elhunytak számát tekintve - pénteki adatok alapján - már a második helyre került a világ országai között Oroszország után.

Ukrajnában vasárnapra 17 430-cal 2 922 302-re nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 336-tal 67 729-re, az aktív betegeké pedig csaknem 12 ezerrel 418 360-ra.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 7 421 546-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 2 734 683-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szombaton 177 765 embert oltottak be az országban - sorolja a friss adatokat az MTI.