A központi bank monetáris tanácsának kétnapos ülése után csütörtökön kihirdetett döntés értelmében maradt a mínusz 0,1 százalékos betéti ráta. Nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát tartsák a zéró szint körül - írja az MTI.
Nem módosította a testület a 2013 áprilisában meghirdetett eszközvásárlási program évi 80 ezer milliárd jenes keretösszegét sem. A pénzből elsősorban államkötvényeket vásárol a jegybank, de a vásárlás ütemét nyáron elkezdték lassítani, mert a teljes állományban már meghaladta a 40 százalékot a jegybank részesedése, ami zavart okozhat a kötvénypiac működésében.
Kapcsolódó
A monetáris tanács új tagja, Kataoka Gousi - az agresszív monetáris enyhítési politika szószólója - vitát robbantott ki a testületben annak a meggyőződésének hangot adva, hogy a jegybank jelenlegi politikája nem elég hatásos, nem tudja elérni az infláció felpörgetését a kívánt 2 százalékra a 2019-es pénzügyi évben sem.
Kataoka nem javasolt kamatcsökkentést, de leszögezte, nem valószínű, hogy a pénzromlás üteme 2 százalékra emelkedik, ami azt jelenti, hogy tovább kell lazítani a monetáris feltételeket, ha a fogyasztói árak emelkedésének jelenlegi, 0,5 százalékos ütemét fel akarják gyorsítani.
Kuroda Haruhiko jegybanki kormányzó sajtótájékoztatóján igyekezett elhessegetni azokat az értelmezéseket, hogy a tanácson belüli új törésvonal megjelenése késleltetheti a monetáris politika normalizálását célzó bármilyen lépést. Úgy fogalmazott, hogy nincs semmi kivetnivaló más nézetek megjelenésében, a döntést végső soron a tanács hozza meg a gazdaságélénkítő csomag fenntartásáról, netán bővítéséről.
"Az infláció gyenge maradt, és még mindig odébb van a célszámunk elérése. A japán jegybank folytatja erőteljes monetáris lazítási politikáját, hogy a lehető leggyorsabban elérje a 2 százalékos inflációt" - mondta Kuroda, megismételve, hogy szükség esetén készek tovább lazítani a monetáris politikát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Ausztria bedurvul, komoly szigor jön a határon a terjedő vírus miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik
