A világ egyik legnagyobb pénzpiaci adatszolgáltatója, a Refinitiv és a Financial Times londoni üzleti napilap pénteken ismertetett közös kimutatása szerint a decemberrel záruló hat hónapban 1400 milliárd dollár értékű új M&A-tranzakcióról jött létre megállapodás a globális vállalati szektorban. Az év első felében bejelentett M&A-ügyletek értéke 2200 milliárd dollár volt.
A Refinitiv szerint ez volt a legnagyobb féléves összevetésű változás az ilyen jellegű tranzakciók értékében azóta, hogy a cég 1980-ban elkezdte az M&A-ügyletek mérését.
Az új adatsor szerint a 2022 egészében kimutatott 3600 milliárd dolláros M&A-tranzakciós érték 38 százalékkal maradt el a 2021-ben mért szinttől.
Tavaly több mint 5800 milliárd dollár rekordértékű új M&A-tranzakcióról jött létre megállapodás a globális vállalati szektorban. Ez 64 százalékkal haladta meg az előző évben mért értéket, és 54 százalékkal volt több a koronavírus-világjárvány előtti utolsó teljes évben, 2019-ben elért szintnél.
Az idei lassulás elsődleges oka a globális inflációt kísérő meredek kamatemelkedés, valamint az ukrajnai háború, amely megingatta a befektetői bizalmat a globális piacokon és felhajtotta a finanszírozási költségeket – áll a pénteki Refinitiv/FT-elemzésben.
A kimutatás szerint meredeken csökkent a 10 milliárd dollár feletti megatranzakciók száma is: az év első felében 25, a második hat hónapban 11 ilyen ügyletet jelentettek be.
Az M&A-ügyletek megtorpanása által jelzett borúlátást alátámasztják a nagy londoni elemzőházak friss világgazdasági előrejelzései is.
„Vérszegény” növekedést hozhat 2023
Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics 2023-ra szóló prognózisában közölte: a legutóbbi adatsorok alapján megerősítve látja azt a véleményét, hogy a világgazdaság jövőre a konszenzusos várakozásnál gyengébben teljesít majd.
A ház azzal számol alapeseti előrejelzésében, hogy a világgazdaságban már az idei negyedik negyedévben recesszió kezdődött, amely – az egy főre jutó globális hazai össztermék (GDP) mércéjén mérve – három egymást követő negyedévig tart.
Az Oxford Economics londoni elemzői a jövő év egészében is vérszegény, mindössze 1,3 százalékos GDP-növekedést várnak a világgazdaságban.
A cég azzal támasztja alá ezt az előrejelzését, hogy a világgazdaság fő ágazatainak aktivitását mérő globális kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) négy hónapja az élénkülés és a lassulás határát jelző 50-es szint alatt jár.
Novemberben 48 volt a világgazdasági BMI-mérőszám, és ez történelmi összehasonlításban 1,3 százalék körüli éves összevetésű globális GDP-növekedést vetít előre – vagyis éppen megfelel az Oxford Economics 2023-ra szóló világgazdasági prognózisának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Áttörő kutatás számol be a Covid hosszú távú hatásairól

Magyarellenes elnökjelölt vette át a stafétát az eltiltott Georgescutól

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

Lemondott az izlandi miniszter, akinek 36 éve gyermeke született egy 15 éves fiútól

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot
