A lengyel ágazati szakszervezetek szakadatlan tárgyalásokat folytatnak a nagy üzletláncokkal az idei fizetésemelésekről -írta a gazeta.pl. Nem is sikertelenül: két évre előre meg tudtak állapodni a garantált béremelésekről és az alkalmazottak számának növeléséről. Magyarországon a kiskereskedelmi láncoknál jellemzően a garantált bérminimumot kapják meg a kezdő dolgozók, ami 2017-ben bruttó 161 ezer forint (Persze van, ahol ennél magasabb a kezdőbér, mint például egyes diszkontláncoknál). A magyar bolti dolgozóknál lengyel kollégáik valamivel jobban járnak.

A bér-összehasonlításoknál fontos figyelembe venni, hogy a munkára rakódó átlagos adó és járulékteher hazánkban közel ötven százalékot, miközben Lengyelországban csak 34,6 százalékot tett ki, az OECD 2015-ös adatai szerint.

Kaufland

A német Kaufland hálózattal kötött megállapodás szerint március 1-jétől a kezdő munkatárs bruttó 2600 zlotyt (187 ezer forint) kap havonta. Ha már fél éve a cégnél dolgozik, a bére 2700-ra emelkedik, egy év után 2800 zloty, két év munka után pedig 2900 zloty jár neki. A Kaufland a portugál Biedronka, az Ikea és a Lidl után szánta el magát magát a bérek emelésére.

Tesco

A bértárgyalások még nem zárultak le a Tescónál. A Szolidaritás szakszervezet bruttó 350 zlotys (25 ezer forint) emelést akar az alapdolgozóknak elérni, az üzletvezetőknek és helyetteseiknek 200 zlotyst. Emellett az úgynevezett jubileumi díjakat is felemeltetnék - az 5 éve ott dolgozóknak 50 százalékkal, a 10 éve hűséges munkatársnak 100 százalékkal. Követelik azt is, hogy négyhavi végkielégítés járjon azoknak a dolgozóknak, akiket rajtuk kívül álló okok miatt bocsátottak el és 10 százalékos további béremelést adjanak minden munkaköri változtatásért.

Biedronka

A portugál tulajdonú cégnél október 1-jétől az eladó-pénztáros fizetése - aki legalább három éve a hálózatnál dolgozik - 2450 zlotyról bruttó 2600-ra nőtt. Ugyanakkor a kezdő eladó-pénztáros bére csupán bruttó 2300 zloty.

Lidl

A Lidlben a kezdő dolgozó bruttó 2400-2800 zlotyt kap havonta, ami kétéves munkaviszonnyal bruttó 2850-3250 zlotyra nőhet Egy kezdő menedzser nem kap kevesebbet 4400 zlotynál havonta, és két év után 6800 zlotyra emelkedik a fizetése.

Ikea

A svéd konszernnél eddig a minimális órabér bruttó 15 zloty (1100 forint) volt, ami januártól 20 zlotyra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy még a frissen felvett dolgozó is bruttó 3300 zlotyt (238 ezer forint) kereshet havonta. A varsói Ikea, tekintettel a fővárosra jellemző megélhetési költségekre, havi 4400 zlotyban (317 ezer forint) határozta meg dolgozói minimális bérét.