A tízperces telefonbeszélgetésben Pence a forrás szerint gratulált Guaidónak, hogy újraválasztották a nemzetgyűlés élére, s megismételte az amerikai kormányzat álláspontját a venezuelai helyzetről.
Megbeszélésükre egy nappal azt követően került sor, hogy Venezuela szocialista elnöke, Nicolás Maduro vasárnap Guaidó helyett a saját jelöltjét, Luis Parrát tette meg a parlament elnökévé, miközben fegyveres gárdisták megakadályozták az újraválasztására érkező Guaidó és több más ellenzéki képviselő bejutását az épületbe. A 167 tagú képviselőház 100 ellenzéki politikusa később egy caracasi újság szerkesztőségében újraválasztotta Guaidót, akit az Egyesült Államok - és az Európai Unió is - változatlanul a legitim házelnökként és az ország vezetőjeként ismert el.
Kapcsolódó
Michael Kozak, az Egyesült Államok ügyvezető külügyminiszter-helyettese még vasárnap kijelentette, hogy Washington továbbra is Juan Guaidót ismeri el az ország alkotmányos vezetőjeként, mivel Nicolás Maduro 2018-as választási győzelmét törvénytelenségek és csalások jellemezték.
Elemzők szerint Mike Pence alelnöknek jelentős szerepe volt Juan Guaidó politikai felemelkedésében. Amikor tavaly Guaidó Venezuela átmeneti elnökévé nyilvánította magát, az amerikai alelnök Washington maximális támogatását ígérve azonnal felhívta őt. Tavaly februárban Kolumbiában találkozott Guaidóval, márciusban Guaidó feleségét fogadta a washingtoni Fehér Házban, áprilisban pedig az ENSZ-hez intézett felszólítást, hogy ismerjék el Guaidót ideiglenes venezuelai vezetőként.
Elliott Abrams, az amerikai külügyminisztérium venezuelai különmegbízottja hétfőn egy washingtoni sajtókonferencián azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok a venezuelai demokratikus erők támogatása érdekében újabb intézkedéseket fontolgat a caracasi kormányzat ellen, köztük további szankciók bevezetését.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot