Az urnák 19 órakor zártak be Észak-Macedóniában, a választási bizottság közlése szerint a részvételi arány 17 óráig 35,13 százalékos volt. Ahhoz, hogy érvényes legyen a választás, a szavazásra jogosultak legalább 40 százalékának kellett leadnia voksát - írja az MTI. Az első részeredményeket várhatóan vasárnap este tíz óra után hozzák nyilvánosságra.
Az elnöki posztért három egyetemi tanár szállt versenybe. A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Sztevo Pendarovszkit, a NATO-csatlakozás főtárgyalóját jelölte az elnöki posztra, aki szavazatának leadását követően reményét fejezte ki, hogy Észak-Macedónia hamarosan csatlakozhat az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. Hozzátette: teljes mellszélességgel támogatta a Szkopje és Athén között a tavaly nyáron megkötött megállapodást, mert az mindkét ország érdekeit szolgálja. Mint mondta: várakozásai szerint jelentős előnnyel jut be a második fordulóba, és meg fogja azt nyerni.
Kapcsolódó
A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) jelöltje, Gordana Sziljanovszka-Davkova is azokról a tervekről beszélt a voksoláskor, amelyeket megválasztása elején kíván megvalósítani. Véleménye szerint a második fordulóban ő fog győzni, így a délszláv ország első női köztársasági elnökévé válik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ellenezte a görög-macedón megállapodást, de tiszteletben fogja tartani az abban foglaltakat, még ha elnökként igyekezni is fog rámutatni az alkotmányellenes pontjaira. A harmadik indulót, Blerim Rekát az ellenzéki albán pártok delegálták az elnökségért folyó választási versenybe. Noha a közvélemény-kutatások szerint ő várhatóan csak a szavazatok 7-8 százalékát szerzi meg, fontos lesz, hogy a második fordulóban ki mellé áll, ugyanis szavazóbázisa döntheti el, hogy végül ki lesz Észak-Macedónia új köztársasági elnöke.
Macedónia és Görögország között tavaly nyáron jött létre megállapodás Macedónia nevének megváltoztatásáról, és ezzel lezárult a 27 évig tartó névvita a két ország között. A névváltoztatásról szóló alkotmánymódosítás február 12-én lépett életbe, így azóta a délszláv országot Észak-Macedóniának hívják.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett