Súlyos vereséget szenvedtek a Berlinben megtartott megismételt tartományi választásokon a német kormánykoalíció pártjai. A polgármestert is adó SPD eredménye történelmi mélypontra esett, igaz, hajszálnyira még mindig a zöldek előtt állnak, akik szintén veszítettek népszerűségükből. A liberális FDP még az öt százalékos küszöböt sem lépte át. A választások győztese a Kereszténydemokrata Unió (CDU), amely azonban ennek ellenére nem lesz kormányzó erő Berlinben.
Ilyen választás még nem volt
A most hétvégi, megismételt választás újdonságot jelent Németországban – hívta fel a figyelmet az osztrák ORF hírügynökség. Először kellett ugyanis teljesen megismételni tartományi szintű választást, mivel a berlini alkotmánybíróság számos szervezési hiba miatt érvénytelennek nyilvánította a 2021. szeptemberében megtartottat. Az eredeti, sikertelen választást sokan a német fővárosban tapasztalható problémák tünetének tekintik, ahol az adminisztrációt évek óta heves kritika érte, s ahol pont emiatt várták sokan a szociáldemokraták gyengülését.
Több mint két évtized után először vált a CDU a német főváros legerősebb pártjává.
A végeredmény szerint a kereszténydemokraták jelöltje, Kai Wegner 28,2 százalékot ért el, ami körülbelül tíz százalékpontos növekedést jelent. A Zöldek és az SPD érkezett be a második helyre, fej-fej mellett, 18,4 százalék körüli eredménnyel. A szociáldemokraták mindössze nagyjából 100 szavazattal kaptak többet. Az SPD visszaesése 3 százalékpont körüli volt, a zöldeké ennél kisebb.
A Baloldal (Die Linke) támogatottsága kis mértékben, 12,2 százalékra csökkent, a szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországért (AfD) viszont a szavazatok kilenc százalékát szerezte meg. Az igazi nagy kudarcot a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) szenvedte el, alig 4,6 százalékot értek el, így nem sikerült megugraniuk a szükséges, 5 százalékos küszöböt.
Marad a koalíciós kormány Berlinben
Wegner „fenomenális” sikerről beszélt, és azt mondta, szerinte a választók akarata szerint az ő dolgunk egy stabil kormány megalakítása, Berlin a változtatás mellett döntött. Bejelentette, hogy megkezdik a puhatolózást az SPD és a Zöldek felé, hajlandóak lennének-e szövetségre lépni velük. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a CDU kampányának egyik meghatározó eleme volt a kormánypártok heves kritizálása.
A visszaesés ellenére a korábbi kormánykoalíció, az SPD, a Zöldek és a Baloldal továbbra is többségben van a berlini képviselőházban. Tegnap este jelezték, hogy a választási vereség ellenére is folytatni kívánják a koalíciós kormányzást a fővárosban. Sőt, annak is megvan az esélye, hogy ebben az esetben a zöldek adnák a polgármestert Bettina Jarasch személyében, aki így az első zöld államfő lehetne Németországban.
Az SPD, a Zöldek és az FDP szövetségi kormánykoalícióján belül a berlini választások tovább erősíthetik a feszültségeket. A CDU jön föl a kormánypártokkal szemben, a következő választás májusban lesz Brémában, de a dolgok csak októberben fognak komolyra fordulni, amikor Hessen és Bajorország választ.
Az FDP a tavalyi választásokon rendre gyengén szerepelt, s ennek egyik okát abban látták, hogy a koalíción belül túl kevéssé sikerült saját egyedi profiljukat kidomborítaniuk a választók felé. Ennek a koalíción belüli ellentétek kiéleződése lett a következménye, például az atomerőművek leállításáról szóló vita az FDP és a Zöldek között komolyan eszkalálódott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező